Egyszerűen azt érzem, hogy nem nekem való a 8-tól 4-ig tartó munka. Valahogyan mindig ez volt bennem, és olyan utakat kerestem magamnak, amelyek ezt megadták. Nem tudom pontosan, hogy ez honnan ered.Lehet, hogy ez valami generációs dolog? Az Y generáció kollektív tudattalanja?Vagy bennem van valami hiba?  De egy biztos, hogy nem tudom magam úgy elképzelni, hogy egy életen át idegenek szabják meg, hogy hánytól hányig dolgozzam, és mikor mennyi szabadidőm legyen, és el kelljen kéredzkednem ha valami dolgom van!

És ez nem függ össze azzal, hogy mennyit dolgozom. Mert tudok sokat dolgozni, tudok nagyon dolgozni és tudok jól dolgozni. Sokszor az a támadás éri azokat, akik kicsit máshogy gondolják, hogy lusták és nem szeretik a munkát. De erről szó sincs.

1, Milyen voltál iskolásként?

Valahogy már a suliban is látszott, hogy máshogyan működöm. Nem úgy tanultam, mint a többiek! Először is az órákon nagyon odafigyeltem. Nem beszélgettem, nem ábrándoztam, nem unatkoztam, hanem figyeltem. És ezt kizárólag azért tettem, mert ha már úgyis ott kell töltsem az időmet, akkor ne kelljen már még otthon is ezzel foglalkoznom.

Ez még az egyetemen is így volt. Szinte mindig minden órán ott voltam, akár kötelező volt akár nem. Sokszor sokan nevettek rajtam, hogy minek, meg volt amikor alig ültünk ott az évfolyamból, de én tudtam, hogy nem akarok ezzel annyit foglalkozni otthon, nem akarom a vizsgaidőszakokat végigtanulni, főleg nyáron, amikor jó idő van J (végül kitüntetéssel diplomáztam, szóval lehet nem volt ez annyira rossz módszer). Amikor nagy tanulások voltak, akkor azokat is úgy csináltam, hogy reggel felkeltem, leültem, és délutánig tanultam, csak enni és pisilni álltam fel. Aztán enyém maradt az egész este, míg mások sokáig aludtak, de éjszakákon át fenn voltak.  Ez a mai napig így van. Nem viszek haza munkát, nem csinálok hétvégén semmit, mert nekem az nem arra van, inkább tovább bent vagyok, de befejezem amit kell. És ez elég jól bevált.

2, Hogy bírod a szigorú napirendet?

Tehát rá kellett jönnöm, hogy nem úgy működöm, hogy egy előre behatárolt időszakot kitöltök, hanem a feladat és a munka szabja meg, hogy azt mikor és mennyi ideig csinálom. Lehet, hogy megvan egy fél nap alatt, és akkor a nap többi része az enyém, de van amikor nem fér bele 8 órába, és akkor hajlandó vagyok tovább foglalkozni vele. Ez egy normál munkahelyen nem igazán fér bele. Teljesen elképedek, amikor mesélik sokan, hogy kártyán ellenőrzik, hogy mikor ment be és mikor jött ki. És akkor főleg ledöbbenek, amikor egy-egy betegem azt meséli, hogy pótolnia kell azokat a kiesett munkaórákat is, amikor éppen kemón vagy mondjuk nálam járt. Na ez nekem a teljes felháborodás, főleg az, hogy ezt normálisnak vesszük, és fel sem merül bennünk, hogy ebből valahogyan kilépjünk.

A kutatások mellékesen bebizonyították, hogy 6 órás munkanap alatt éppen annyi munkát végzünk, mint 8 óra alatt, csak a 8 órában több a cigiszünet, kávézás, beszélgetés stb.

3, Hogyan tudod motiválni magad?

A másik dolog, hogy sosem volt szükségem külső motiválásra, határidőkre. Mindent megcsináltam, azért mert jól osztottam be az időmet és kész lettem vele, nem a külső nyomás miatt. Ez a mai napig így van. Jön egy feladata, beépítem a napirendbe és megcsinálom, halogatás és várakozás nélkül. Sok módszert ismerek a szakmámból adódóan is, amelyeket betartok, és pontosan kézben tudom tartani az időbeosztásomat. Úgyhogy nekem ne mondja senki, hogy valamire nincs idő, mert ez benne van a top 10 mondatban, amiket hallani szoktam és azonnal ugrok rá J

És mindig is egységekben gondolkodtam. Kicsit talán kocka az agyam, ami fura egy pszichológushoz képest, de nagyon jól megtanultam az évek során, hogy egyszerre egy feladatra tudok igazán figyelni, és ha abba belemerülök, akkor időt kell rá hagynom, és meg is csinálom. És ez nem csak a munkára igaz. Nem lehet egyszerre főzni és közben játszani a gyerekekkel. Nem lehet úgy írni, hogy közben kitakarítom a lakást. Nem lehet úgy nyaralni, hogy óránként megnézem az e-maileket. Tudni kell egyszerre egy dologra figyelni, de arra nagyon.

4, Nálad mennyi az annyi?

És a másik dolog, ami miatt nem megy nekem a hagyományos munkahely, az a pénz. Nem tudok egyetérteni azzal, hogy megszabják, hogy mennyit érek. Nem tudok azzal egyetérteni, hogy többet keressen, aki nem érdemli meg. Túl nagy az igazságérzetem és nem bírom megemészteni. Megdöbbentő volt, amikor azzal szembesültem, hogy előre meghatározzák azt, hogy egy adott szakmával rendelkező ember milyen életszínvonalat élhet, és ahhoz mennyi az a fizetés, ami még éppen elég. Na ezt nekem nem adja el senki. Nem tudok úgy élni, hogy mások döntik el mennyit érek, hagy döntsem már el én, hogy mire vagyok képes, még akkor is ha ez nem annyira kényelmes, vagy komfortos.

 5, Neked van időd saját magadra?

És itt jön a következő dolog, ami miatt nem vagyok alkalmas a 8-tól 4-ig munkára, az a szabadidő. Nem tudom elképzelni, hogy hazamegyek és nézem a sorozatokat vagy a meccset, és így menjen ez negyven évig vagy még tovább. Mikor tudom hogy többre vagyok képes, számomra ez elvesztegetett idő, kárba veszett percek és órák, amiket sosem kapunk vissza. Bele sem gondolunk, hogy így mennyit dobunk ki az ablakon, mint ha majd egyszer a végén ezeket valaki visszaadná. És akkor nagyon jól jönne.

És ha már idő, borzalom, hogy megszabják, hogy mikor mennyi időd lehet magadra, a családodra. Évi 20-25 nap, és várod, hogy teljenek az évek, hogy kapj 1-2 plusz napot. És fel sem merül, hogy ez nem normális. Fel sem merül, mert az a természetes, hogy megbeszélem számomra idegen emberekkel, hogy mikor engedik, hogy én éljek. Na nekem ez durva. És az is, hogy nem lehet időm magamra. Nem tudok elmenni egy ügyet elintézni, vagy sportolni vagy gyantáztatni vagy fodrászhoz, vagy akárhova, mert bent kell lenni munkaidőben. És ezért rohanunk az életünk után, csak éppen sosem érjük utol.

Szóval nekem egyszerűen nem állt össze a kép!

Nem tudta senki megmagyarázni, hogy ezek miért így vannak.

Nem tudta senki megmondani, hogy miért nem oszthatom be magamnak a munkát és az időt, ha ez eredmény ugyanaz.

Miért nem munka, teljesítmény és becsület alapján van a fizetés, és miért rettegjük és szorongjuk végig az egész életünket.

És mivel nem volt mit tenni, csak egy dolog maradt, hogy vettem egy nagy levegőt, és elkezdtem megépíteni magam köré azt az életet, amelyet én akartam. Vállalkozóvá váltam, a saját magam főnökévé. Teremtettem magamnak egy világot, ahol én osztottam be mikor, kivel, mennyit és mennyiért dolgozom. És a munka csak munka és nem az élet. Nem azért élek, hogy dolgozzam, azzal foglalkozom, amitől jól érzem magam és ez már nem munka!

Valahogy így történt, több, mint 4 éve, és egy pillanatig sem bántam meg.

Ha bármelyik pontnál magadra ismertél, akkor te sem vagy a 8 órás mókuskerék kedvelője, már csak az első lépések kellenek, hogy elindulj egy másik úton, ami valami sokkal jobb és nagyobb dolog felé vezet!