Pár hónapja rátaláltam egy vállalkozó anyukákat összefogó csoportba, a neve Mompreneurs.

Eleinte csak néha ránéztem, hogy mégis mi történhet ott, és három dolgot meglepődve vettem észre.

1. Az első, hogy nincsenek negatív, bántó, sértő, támadó kommentek (ez már az elején szimpatikus volt).
2. A másik, hogy sorra jöttek létre együttműködések a csoportban lévő anyukák közt.
3. A harmadik pedig, hogy rendszeresen voltak élő, offline találkozók, régiókhoz kötve.

Ezen felbuzdulva elkezdtem szervezni a helyi, debreceni vállalkozó anyukák találkozóját.

Amikor egy családanya úgy dönt, hogy vállalkozásba kezd, az nem egyszerű időszak. Saját bőrömön is tapasztaltam, amikor 4 évvel ezelőtt elindítottam a vállalkozásomat, hogy rengeteg kérdőjel volt bennem.

Az ember szeme előtt, ha kimondja, hogy vállalkozó, valami fura kép jön elő, izzadó, pocakos, öltönyös férfiakról, akik rengetege dolgoznak, állandóan idegesek és sosincsenek otthon. Még most is olyan fura kimondani, hogy vállalkozó vagyok.

Valahogy arra vagyunk szocializálva, hogy legyen egy biztos állásunk, ahonnan jön egy fix jövedelem. Csak hát a nevében is benne van, hogy állás, nem pedig haladás. Arról nem is beszélve, hogy hányszor hallottam már, hogy valaki szülői nyomásra megtanult egy szakmát, vagy elvégzett egy egyetemet, és később rájött, hogy nagyon nem ez, amire vágyott. És ha mindezek a gondolatok egy nőnél, főleg egy anyánál összpontosulnak, akkor az maga az eretnekség. Pedig ha jobban belegondolunk, nagyon nincs is más megoldás.

Ez volt a mai találkozónak is ez egyik tanulsága. Az, hogy a mai munkaerőpiac nagyon nem az anyáknak kedvez. A legtöbben, akik ma ott voltak, három dolog miatt lettek vállalkozók.

• Az egyik, hogy a gyerek/gyerekek születése után, az otthon töltött évek végén, nem várták őket vissza, így kénytelenek voltak a saját lábukra állni
• A másik, hogy a gyerek/gyerekek születése után rájöttek, hogy a 8 órás munka (ami tudjuk, hogy a legtöbbször nem csak 8 óra) nem megoldható a gyerekek mellett, és nem volt lehetőségük, hogy más munkarendben dolgozzanak. Nem engedtek nekik 6 órát, vagy egyéb megoldást. Ez amúgy azért nagyon érdekes, mert a munkapszichológiai kutatások sorra azt az eredményt hozzák, hogy 6 órás munkaidő alatt, a munkavállalók legalább olyan, ha nem eredményesebb munkát végeznek, mint 8 óra alatt, vagyis az elvégzett munka ugyanannyi, csak éppen kevesebb a szünet, beszélgetés, kávézás, ráadásul a dolgozói elégedettség növeli a munkakedvet. Ha az anya nyugodtabb, hogy reggel el tudja vinni a gyerekeket és délután értük tud menni, sokkal boldogabb, szívesebben és lelkesebben dolgozik. Nem is értem, hogy a munkaadók, hogyan nem látják ezt be, hogy nem olvassák ezeket a cikkeket.
• A harmadik ok pedig, hogy az otthon töltött évek alatt, volt idejük magukba nézni, és rájöttek, hogy teljesen mással szeretnének foglalkozni. És volt elég bátorságuk, hogy el is induljanak ezen az úton.

A mai napon is ilyen jellegű bemutatkozások voltak. Összesen 12-en voltunk az elő találkozón. Mindenki bemutatkozott, elmesélte, hogy miért kezdett vállalkozni, hogy mivel foglalkozik, és azt is, hogy miben van elakadása.

Azt gondolom, ritkán van ez ember, ennyire pozitív és elfogadó közegben, ahol szinte ismeretlenül, azonnal mindenki azon kezd el ötletelni, hogy egy-egy anyuka megakadása, milyen megoldással oldható meg.

• Ami szinte mindegyikőnk esetében hasonló volt, az az, hogy óriási a szerelem, és a szenvedély a tevékenység iránt, legyen az egy szolgáltatás, vagy egy termék. És talán ez pont így van rendjén, enélkül nem is működhetne. Mindenkinek meg van a maga sztorija, hogy miért éppen azzal foglalkozik.
• A másik dolog viszont, hogy a szenvedély sokszor sokkal erősebb, mint maga a tudás, amit egy vállalkozónak tudnia kell.
• A harmadik, hogy a marketing a leggyengébb pontok közé tartozik.
• A negyedik, hogy nagyon hiányzik egy támogató mentor, csoport, aki mellé tud állni a vállalkozónak, bíztatja, ha fel akarja adni, megdicséri, ha jól csinál valamit. Hiszen kihez is fordulhatna? A férj nem biztos, hogy hasonló terülten mozog, a többi anyukának inkább véleménye van, mint bátorítása, a többiek pedig konkurencia.

És ami talán a legfontosabb, maga a közösség, ami életre hívta a Mompreneurs csoportot, és fenntartja azt. Az, hogy nyíltan beszélhetek a nehézségemről, mert lesznek, akik nyíltan bevállalják, hogy néha bizony ők is ezt érzik, és lesznek, akik megoldást kínálnak.

Nem konkurenciaként tekintünk egymásra, hanem egytől egyig családanyaként ültünk le az asztalhoz, bennünk azzal a büszke öntudattal, hogy merünk kilépni a tömegből, meg akarjuk változtatni az életünket, többek akarunk magunknak és a gyerekeinknek, és a saját álmunkért harcolunk.

És ez a legtöbb, amit bárki anyaként a gyerekinek hagyhat.

Köszönöm, hogy ott voltatok, folytatás következik!