Pozitív jövőkép egy negatív világban

Pozitív jövőkép egy negatív világban

10 tipp a nyugodtabb családi reggelekhez

10 dolog amit máshogyan csinálok az új tanévben

2018. augusztus 28. - laczko.majer.reka

Nálam a szeptember olyan, mint az újév! Sőt, ha jobban belegondolunk, a mi kis családi életünk szeptember 1-től jobban megváltozik, mint január 1-től.

 Ahogy vége a nyárnak, és az utolsó napokban vagyok, és egymást érik a nyárbúcsúztató programok, valahogy elfog egyfajta szomorúság. Hiába próbálom ezt elrejteni, vagy elhessegetni, mégis van bennem egy érzés, hogy valami jó most véget ér, és valami egészen más jön helyette, ahol megváltoznak a mindennapok. És igyekszem ezt nem átadni a családnak, főleg a gyereknek, de benne van a levegőben, a mozdulataimban, a mosolyomban, az ölelésemben.

dsc_0255.jpg

Nem volt ez mindig így! Volt, amikor én is azt éreztem a nyári szünet végére, hogy de jó lenne már, ha kezdődne az óvoda és iskola. És értetlenül néztem, ha valaki azt mondta, hogy mennyire sajnálja, hogy vége a nyárnak. De ma már nem így van. Hálás vagyok ezért magamnak, hogy tudtam annyit változni, fejlődni, hogy élmény legyen ez a 2,5 hónap együtt. Ma már elképesztően élvezem ezeket a heteket, amikor csak együtt vagyunk. És legtöbbször nem kell program, nem kell társaság, csak legyünk együtt.

Keljünk reggel későn, legyünk sokáig pizsiben és nézzük a meséket, ne kelljen ébresztőre ébredni, közösen kitaláljuk, mi legyen az ebéd, megfőzzük, ebéd után pihenünk, játszunk, este nem számít hány óra van, biciklizünk, mászkálunk, együtt vagyunk.

Azt hiszem mostanra lettem igazán ANYA, úgy nagy betűkkel, amikor elképesztően élvezem a gyerekeim társaságát, és bizony kicsit gyászolom, hogy ennek valamilyen szinten vége. 

Mert már tudom mi vár ránk.  Reggel van, kelj fel, siess, elkésünk, öltözz már, egyél valamit, hol a táskád, húzd a cipőd, ne hisztizz, mennünk kel, siess, hol a telefonom, ülj be a kocsiba, megint dugó van, tuti elkésünk, jó legyél, jövök délután, mindjárt délután, rohanás vissza, siess mert edzés, óriási forgalom, elkések az oviból, mi legyen a vacsora, még a boltba is be kell menni, nincs most idő játszani, mi a házi, ülj már le egy kicsit, gyere vacsorázni, menjetek már fürdeni, miért kell százszor szólnom, menjél fogat mosni, gyerünk az ágyba, ma csak rövid mese van, tessék aludni, nem fogsz tudni reggel felkelni, megint nem tudok időbe lefeküdni, reggel is elalszunk, ma sincs idő kettőnkre, talán majd holnap.......

De idén elhatároztam, hogy ezt nem akarom! Ez a tanév más lesz!

És érzem és tudom, hogy képes vagyok rá, hogy megváltozzanak a mindennapjaink, csak egy terv, egy cél, és egy kis fegyelem kell hozzá. Ráadásul sajnos megint arra kellett rádöbbennem, már nagyon sokadszorra, hogy ha bármi változást szeretnél az életedben, az tőled indul. Ezért ha nem karok már reggel 8-ra idegroncs lenni, és szeptembertől sárkánnyá változni, nekem kell változtatnom néhány dolgon.

 

Ezért összeszedtem, hogy azokat a dolgokat, amin változtatni fogok szeptembertől, hogy nyugodtabbak legyenek a mindennapjaink.

1, Időben megy lefeküdni a család. Valahogy minden innen indul. Ha nem fekszünk le időben, nem is tudunk időben kelni. És ez nem csak a gyerekekre vonatkozik. Hanem ránk felnőttekre is, elsősorban rám. Legkésőbb 10-kor lámpaoltás és alvás. Nem számít mi fért bele a napba és mi nem, vége.

2, Nincs okostelefon az ágyban. Ezt sokszor megfogadom, aztán a nagy napi rohanásban, már csak este az ágyban marad idő, nyomkodni, üzeneteket olvasni, válaszolni stb. Csakhogy ennek sosincs vége. Csak egy üzenetet akarsz megválaszolni, aztán azt veszed észre, hogy eltelt egy óra. És a készülék fénye felélénkíti az agyat, és csodálkozunk, hogy nem tudunk utána aludni.

3, Esti olvasás az ágyban. Elegem van, hogy sorra, halomra várakoznak a jó könyvek. Minden este olvasni fogok. Nem sokat, csak 10-15 percet. Pont azt az időt fogom erre tölteni, ami eddig nyomkodásra ment el.

4, Reggel egy órával korábban kelek, mint a gyerekek. Ahhoz, hogy ne legyen rohanás, elsősorban nekem kell időben kelnem és elkészülnöm, különben ugrott a reggel. Ha este időben lefekszem, nem lehet gond a reggeli ébredéssel.

5, Reggelente lesz énidőm. A nyár nagyon jó volt arra, hogy kialakítsak egy reggeli rutint. Mivel a gyerek sokáig aludtak, én reggelente tudtam 15 percet edzeni, 5 percet relaxálni, megreggelizni, kávézni, kicsit beszélgetni a férjemmel, átbeszélni a napi programot, elkészülni, felöltözni. Tudatosan beépítettem ezt a nyáron a rutinba, hogy mire jön az évkezdés már termesztés legyen. Így ezt viszem tovább. Felkelek, edzek, elkészülök, és vidáman, nem rohanva ébresztem a gyerekeket.

6, Reggelente reggelizünk. Tudom, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezés, de a nagy rohanásban annyiszor elmaradt, főleg nekem. De mostantól szakítok rá időt, hogy én is, és a gyerekek is egyének valamit, így mire ők ébrednek, a reggeli már az asztalon várja őket. Azért nem ígérek teljes svédasztalt.

7, Kikészítem este az következő napi ruhákat, felszereléseket, táskákat. Rengeteg időt lehet ezzel megtakarítani. Tudom, mert volt, amikor csináltam, és imádtam, aztán mindig elfogyott a fegyelem. De most másképpen lesz. Kikészítem, ki mit vegyen fel, kinek milyen programja van, kinek mire van szüksége. Így reggel már nem kell ezeken gondolkodni, kapkodni, fel-alá szaladgálni a házban, és azt hallgatni, hogy anya, nem találom a …………

8, Vasárnaponként egyeztetjük a férjemmel a heti programot, és minden este és reggel megbeszéljük, egyeztetjük a következő napot. Akinek gyerekei vannak tudja, hogy a logisztika a legnagyobb úr az életünkben, és ehhez kell, hogy lássuk, kit mikor ki hova visz. Ez máshogy nem megy, csak ha megbeszéljük, és együtt megtervezzük, kigondoljuk. És még így is lesznek váratlan helyzetek, ebben biztos vagyok.

9, Szorgalmasan fogom vezetni a családi tervezőt. Van egy nagy családi tervező naptár a falon, ahol mindenkinek külön oszlopba be lehet írni a programját, így mindenki látja. Ez nagyon jól tud működni, csakhogy én sokszor elfelejtem beleírni, mert úgy vagyok vele, hogy úgyis megjegyzem, aztán meg csodálkozom, hogy ha valaki elfelejt valamit, vagy nem tud róla, és hiába mondom, hogy nézze meg a naptárba.

10, A hetet piacozással indítom. A mi legyen a vacsora, az egyik legidegesítőbb kérdés az életemben. Főleg ha még üres is a hűtő. Szóval hét elején bevásárolok, így egész héten van mihez nyúlni. És a főzésben is igyekszem tudatosabb lenni, előre kigondolva, előre előkészítve stb. és időt is meg tudok azzal takarítani, ha nem kell mindennap beszaladni valamiért a boltba.

Hirtelen ez a 10 dolog jutott eszembe, amin változtatni fogok, de még az is lehet, bővül majd a lista.

Az az igazság, hogy ezt mar mind-mind csináltam, külön-külön, és éppen ezért tudom, hogy mennyire sokat jelentenek, ezek az apró lépések, de így együtt még sosem rendeztem magamnak össze. Nyilván fegyelem kell, hogy ezek az új szokások természetessé váljanak, de talán az, hogy nektek leírtam, segít. Mert jelentem majd pár hét múlva, hogy alakulnak a napjaink!

 

De muszáj változtatni. Mert utálom magam, hogy állandóan fegyelmezek, kiabálok, rohanok, idegeskedek, aztán meg bűntudatom van ezek miatt. Én nem ilyen anya akarok lenni, én nem ilyen feleség akarok lenni, és nem ilyen nő akarok lenni. És a férjem és a gyerekeim sem ezt érdemlik.

 

Úgyhogy szeptembertől új időszámítás kezdődik.

Cél a nyugodt hétköznapok!

 

Írjatok, ha nektek is van valami jó tippetek, ötletetek ezzel kapcsolatban.

 

süti beállítások módosítása