Pozitív jövőkép egy negatív világban

Pozitív jövőkép egy negatív világban

Minden amit tudnod kell, ha felnőttként fogszabályzáson gondolkodsz

2. rész

2018. július 17. - laczko.majer.reka

A bejegyzés első részében már olvashattátok, hogy mi volt a fogszabályozásom története, és hogy mi előzte meg, mire végül felkerült a készülék. Most pedig lássuk, mi volt a felhelyezés után. 

Tovább

18 trükk, amivel a hipermarketek befolyásolnak

Trolleyology az alapoktól

Én azok közé a nők közé tartozom, akik utálnak vásárolni. Nem bírom a tömeget, hogy télen melegem van, nyáron meg fázom. Egy csomót kell kocsikáznom a nagyobb bevásárló központokig, alig tudok leparkolni. Utána egy csomót gyalogolok, keresek kosarat, ami legtöbbször megkérdőjelezhető higiéniai állapotban van. Mindig minden át van rendezve, ezért kétségbeesetten bolyongok a sorok között. Az eladók pedig unottan imitálják a munkavégzést, és kerülik, hogy szemkontaktusba kerülj velük, mert még a végén kérdezel valamit. Próbálok sietni, de sosem sikerül hamar végeznem, és így fáradtan és kimerülten keresem a sort a pénztárnál, ahol nem kell majd hosszasan állnom, de ez még sosem jött össze. Ráadásul alig pár dologért mentem be és tele a kosaram. Aztán a pénztárnál, már mindenki ideges, hátulról tolnak, hogy haladjak, miközben fürkészik, hogy én miket és mennyiért vettem. Majd pakolás, vagy kosártolás a kocsiig, persze sosincs elég szatyor, kosár, táska. Kosarat vissza. Újabb autóút hazáig. és otthon a kipakolás. És ha mindehhez 1-2 gyerek, vagy netán férj társul, akkor az maga a rémálom.

peter-bond-510614-unsplash.jpg

Tovább

Gondolatok a tanév lezárására

Olvasd el, ha neked is hosszú volt ez a tanév

Nem titkolom, életem egyik legnagyobb csalódása az iskolarendszer. Amíg nem volt a saját gyerekem az iskoláskor közelében, úgy igazán nem is érdekelt a téma. Meghallgattam, ha valaki erről panaszkodott, bólogattam, de valahogy belül az volt bennem, hogy persze, persze, biztos nem nevelted meg azt a gyereket. Aztán mit hozott az élet? Én lettem, aki úton útfélen arról kezdett beszélni, hogy valami nagyon nincs rendben!

jeffrey-hamilton-571428-unsplash.jpg

Tovább

Vállalkozni anyaként? Lehetséges!

Pár hónapja rátaláltam egy vállalkozó anyukákat összefogó csoportba, a neve Mompreneurs.

Eleinte csak néha ránéztem, hogy mégis mi történhet ott, és három dolgot meglepődve vettem észre.

  1. Az első, hogy nincsenek negatív, bántó, sértő, támadó kommentek (ez már az elején szimpatikus volt).
  2. A másik, hogy sorra jöttek létre együttműködések a csoportban lévő anyukák közt.
  3. A harmadik pedig, hogy rendszeresen voltak élő, offline találkozók, régiókhoz kötve.

Ezen felbuzdulva elkezdtem szervezni a helyi, debreceni vállalkozó anyukák találkozóját.

35168743_2252640404747952_3681886213716836352_n.jpg

Tovább

10 program, ha egynapos kirándulást tervezel Budapesten, gyerekekkel

Egyszer el kellene jönni Budapestre!

Nézd itt az Országház!

Megnézzük valamikor Pestet?

Ó, de szép, álljunk meg egy kicsit!

Ezek voltak a szokványos mondatok minden alkalommal, amikor átutaztunk Budapesten. De valamiért ez mégis évek óta tolódott, és minden alkalommal az volt a válasz a gyerekeknek, hogy majd egyszer, majd legközelebb!

 Úgyhogy a múlt hétvégén, kaptunk az alkalomon, hogy egy konferencia miatt fel kellett menjek Pestre, és szabad volt egyebekben a hétvége, így gyors elhatározás után, úgy döntött a családi tanács, hogy egy napot turistáskodunk!

anastasia-zhenina-39177-unsplash.jpg

Tovább

8+1 tuti tipp, ha tenni akarsz a Földünkért

Minek kell még történnie, hogy odafigyeljünk a Földünkre!

Nem gondolom magam a természetvédelem nagy hősének, de egy józanul gondolkodó embernek igen, aki felfogja, hogy bármilyen kis porszem vagyok a gépezetben, az én felelősségem is, hogy változzon valami a világban. Ha már javítani nem tudok rajta, legalább ne rontsak tovább a helyzeten.

dustan-woodhouse-675082-unsplash.jpg

Tovább

3 szupergyors, egészséges reggeli

 

Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nekem a reggeli a nap legnehezebb étkezése. Tudom, hogy a nap legfontosabb étkezése, és oda kell rá figyelni, de valahogy sosem fér bele a reggelembe, főleg azért nem, mert inkább alszom még pár percet.

Szerencsére addig már eljutottam, hogy ne induljon a nap éhgyomorra, de mégis minden reggel ugyanazzal a furcsa érzéssel állok a konyhában, hogy mit reggelizzek.

Az egyik titkos vágyam, hogy olyan helyen éljek, ahol reggelente, mint a szállodákban, csak bemegyek a reggeliző helyre, ahol isteni finom, egészséges reggelik, friss gyümölcsök várnak rám.

 claudia-viloria-20157-unsplash.jpg

Tovább

Nyílt levél azoknak, aki úgy érzik ismeretlenül is bírálniuk kell amit csinálok

Avagy a 10 millió MLM gyűlölő hazája

Vigyázat, a poszt a nyugalom megzavarására alkalmas részeket tartalmaz. Ha bármely részében magadra ismernél, az csak a véletlen műve. Egyebekben, akinek nem inge, ne vegye magára.

4 éve dolgozom egy network marketing cég partnereként. És ezalatt a 4 év alatt, rengeteg értelmes és intelligens emberrel találkoztam, akik köszönték szépen, nem szerettek volna velem együttműködni, de attól függetlenül sokukkal a mai napig baráti viszonyom van. Kölcsönösen tiszteljük egymást és egymás munkáját, mert ez lenne a normális. De nem mindenki ilyen. Sokan valamiért kényszert éreznek rá, hogy különböző formákban, hol szebben, hol csúnyábban kioktassanak, felvilágosítsanak, vagy éppen helyre tegyenek.

De kérdem én, miért is? Illetve milyen jogon?

rawpixel-666928-unsplash.jpg

Tovább

8 tuti tipp, hogy megsokszorozd az idődet

A legfrissebb kutatási eredmények szerint a legnehezebben viselhető és legmegbetegítőbb érzés a mai világunkban a tehetetlenség. Eric Fromm, elismert analitikus pszichológus ezt így fogalmazta meg:

Semmit nem tudok befolyásolni, semmit nem tudok elindítani, akaratommal nem tudom elérni, hogy bármi megváltozzon a külvilágban vagy magamban, nem vesznek komolyan. 

damir-kotoric-17075-unsplash.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása