Pozitív jövőkép egy negatív világban

Elvárások és lehetőségek az Y generáció életében

2018. december 17. - laczko.majer.reka

Pontosan emlékszem, amikor néhány évvel ezelőtt, közel a 30-hoz, két gyerekkel, diplomával, jó munkával, kertes házzal, saját autóval azt éreztem, hogy nem lehet, hogy ennyiről szóljon az életünk.

Azt éreztem, hogy többre lennék képes, mint amennyit akkor ki tudtam hozni magamból. Hinni akartam, hogy létre tudok hozni egy olyan életet, magunk számára, ahol tényleg én vagyok, aki kézben tarja a mindennapokat, és nem a ‘majd lesz valahogy’ irányítja a mindennapokat.

 img_1065_1.JPG

Sokáig azt hittem velem van valami baj, amiért nem kerek a történet. Sokat gondolkoztam azon, hogy miért nem voltam elégedett azzal az élettel, amiben voltunk, hiszen mindenki így élt, ráadásul minden olyan volt, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Aztán rájöttem, hogy a hozzám hasonló korúak nagy része, ugyanezekkel a gondolatokkal foglalkozik otthon vagy a munkahelyén, csak nem mindenki mer erről beszélni.

Ez egy generációs jellemző. Ki akarunk törni a régi rendszer szorításából és keressük a lehetőséget a kiugrásra. Talán most ért el minket az amerikai álom, hogy a szorgalom, a kitartás és a tudás meghozhatja az eredményt, nem számít, hogy ki vagy, honnan jöttél és kit ismersz. És én akartam, hogy ez igaz legyen.

 Azért, hogy pontos képet lássak, mi is történik az Y generáció életben, elkezdtem tanulmányozni az elmúlt évek ilyen témájú kutatásai közt, hogy jobban megértsem milyen folyamata áll a háttérben, és persze jobban megértsem saját magam.

 De kiket is nevezünk Y generációnak?

Az Y generáció az 1982 és 1995 közt született fiatalok, akik ma, kb. 23-36 év közt vannak. Vagyis a rendszerváltás környéken vagy utána születtek.

Azt talán mindenki érzi, hogy van egy óriási szakadék a rendszerváltás előtt születtek és az utána születtek közt, ami abban nyilvánul meg leginkább, hogy hogyan gondolkodunk a saját életünkről és hogyan gondolkodunk a munkáról, és annak a szerepéről az életünkben.

 Éppen ezért Az Y generáció legfőbb ars poeticája, hogy nem akarunk úgy élni, mint szüleink, akik állandóan hajtották a pénzt, és szorongva próbáltak megfelelni minden elvárásnak. 

 

Lássuk mit várunk el mi a munkával kapcsolatban!

  • Az előző generációk a szüleiktől és nagy szüleiktől tanultak meg mindent, tőlük kapták meg azt a tapasztalati tudást, amely generációról generációra szállt. Ez a tudás és tapasztalat volt a tisztelet alapja. Mi már egy ún. fordított szocializációs generáció vagyunk, mivel a legfontosabb tudást, amely a digitális újkorban szükséges nem az előző generációktól szereztük meg, hanem saját magunk által kellett elsajátítanunk vagy kortársainktól, akar fiatalabbaktól megtanulnunk. Sőt, legtöbbször mi tanítjuk az előző generációkat a digitális világ eszközeinek használatára. Ez az egyik oka, hogy sokszor a tiszteletlen jelzővel illetik az Y generációt.  Pedig nem így van, de számukra már nem csak a kortól függ valakinek a hitelessége, hanem attól: mit tett le az illető az asztalra, milyen tudása és tapasztalata van az adott témában.

 

  • Kiemelten fontos számunkra a munka és a magánélet egyensúlya. A szabadidő érték. Mi átéltük azt gyermekként, hogy szüleink a munka oltárán hogyan képesek feláldozni a magánéletet, a családi létet, a közös programokat, élményeket. Láttuk hogyan mennek tönkre családok a munkahelyi leterheltség és a szabadidő hiánya miatt. Éppen ezért, nem a munka áll az életünk középpontjában, és nem adjunk életünket és vérünket a vállalatért.

 

  • Az egészség, az egészséges életmód kiemelten fontos, és az egyik legfőbb érték.  Ez vélhetően szintén abból fakad, hogy a szüleink a munka miatt feláldozták az egészségüket. Nem volt meg a megfelelő tudásuk ezzel kapcsolatban, és nem voltak elérhetőek az ehhez szükséges eszközök. Ráadásul a világ átalakulásával már nem állják meg helyüket, a korábban bevált módszerek.Mind energiában, mind pénzben jóval többet áldozunk egészségünkért, és nem riadunk vissza attól sem, hogy a modern technika vívmányait hívjuk segítségül a sportoláshoz és a napi menü összeállításához. A kutatások szerint egészen mást jelent az Y generációnak az egészség. A prémium minőségű, egészséges ételek és a rendszeres testmozgás mellett tettük le voksunkat, a betegségek elkerülésével és a megfelelő testsúly tartásával szemben – ami a másik két generáció számára volt leginkább az egészség ismérve. Ma már trendi egészséges ételeket enni, gyorskaja helyett, biciklit használni autó helyett, és sportolni tv nézés helyett.

 

  • Társadalmi kapcsolatainkat egy időben éljük meg a valós és a virtuális térben. Nem okoz gondot a kettő közti váltás. Otthonosan mozgunk a virtuális világban is. A számítógépekkel együtt nőttünk fel, igen gyakorlatiasan gondolkodunk, a megoldást keressük és nem a problémán rágódunk, és remekül eligazodunk az interneten. Nyitottak vagyunk az újdonságokra, gyorsan sajátítjuk el a technológiai újdonságokat.

 

  • Bátrak, kezdeményezőek, vagyunk, kevésbé kételkedünk saját képességeinkben, korlátainkban. Míg ez előző generációk esetében az volt a természetes, hogy örülj annak, amid van, ne akarj többet, nehogy még az is eltűnjön, amit már megszereztél, addig mi már tisztán és pontosan látjuk, mit akarunk, hogyan akarunk élni, hol akarunk élni, mit akarunk birtokolni, milyen álmaink és céljaink vannak.

 

  • Agilisak, célratörők vagyunk, korlátlan a munkakedvünk, tudunk sokat dolgozni, de ehhez határozott fizetési elvárásaink vannak. Pontosan tudjuk, hogy mennyi pénzre van szükségünk ahhoz az életszínvonalhoz, amit fent akarunk tartani, és inkább váltunk és új lehetőséget keresünk, vagy kivárjuk ahol meg tudnak felelni az elvárásunknak, mintsem megalkudjunk. Már nem állja meg a helyét az a gondolkodás, hogy legyen egy biztos állásod, legyen egy fix fizetésed, és húzd meg magad, nehogy véletlenül kitegyenek. Az Y generációs fiatalok néhány évente váltanak, keresik az új kihívásokat, a fejlődési lehetőséget.

 

  • Nem a hagyományos irodai munkakultúrát képviseljük, hanem a mobil és az internet segítségével a világ bármelyik pontján el tudjuk végezni feladatainkat, létrehozzuk virtuális közösségeinket. Nem akarjuk egész életünket 4 fal közt eltölteni. Élvezni akarjuk a munkaidőt: legyen az modern, a hagyományostól eltérő, nagy tág terekkel, és közös étkezésre, beszélgetésre lehetőséget adó konyhával, ahol közösségben érezhetjük magunkat. Elvárás, hogy legyen rugalmas munkaidő, home office, projektmunkák, amihez magamnak osztom be az időmet, és az energiáimat.

 

  • Több nyelvet beszélünk, nem okoz gondot angolul megszólalni, az ország határai nem kötnek minket, nyitottak vagyunk más kultúrájú emberekre. Szívesen veszünk ilyen feladatokat, akarunk utazni, repülni, akár kontinensek közt, és dolgozunk együtt másokkal más-más kultúrákból.

 

  • Nyitottak vagyunk a minőség és a környezettudatosság felé. Már nem engedjük, hogy a reklámok és a fogyasztói társadalom megvezessen minket. Nem szeretünk vásárolni a nagy bevásárló központokban, imádjuk a webshopokat, nem vadásszuk az akciókat. Tudatosan és átgondoltan költjük a pénzt, és megtanultuk, hogy jobban megéri akár drágábban minőséget venni.

 

Még néhány érdekesség!

A legfrissebb kutatások eredményei alapján az első három helyen a munkával kapcsolatos elvárások listáján a fejlődési lehetőség állt, ezt követte a fizetés, majd visszaadni valamit a társadalomnak.

Vizsgáltak azt is, milyen számukra az ideális munkahelyi vezető.

Az ideális vezetője ennek a korosztálynak leginkább mentorként funkcionál. Egy olyan személy, aki nyitott az ötletekre és a visszajelzésekre, valamint ő is törekszik visszajelzést adni. A mentorálas iránti igény kifejezetten megjelenik ebben a korosztályban, mivel nincsenek az előző generáció tagjai közt mentorok, mivel abban a rendszerben nem volt ismert ez a fogalom, így ez a generáció válik, majd igazán mentorrá, ezért nagyon nyitottak az ilyen jellegű képzések iránt, és hosszú távon elköteleződnek egy olyan személy mellett, aki tesz a fejlődésükért, előmenetelükért.

 

Remélem, hogy ha magadra ismertél, az első soroknál, most már elhiszed, hogy nem veled van a baj!

Arra biztatlak, hogy merd elhinni, hogy van más élet is azon kívül, amit a szüleid éltek, vagy amit magad körül látsz.

Legyél nyitott, nézz körül, járj utána pár információnak.

Én végül elindultam a saját utamon egy olyan vállalkozásban, ami online működtethető, így bárhonnan dolgozhatok, mert csak egy okos készülékre van szükségem, a jövedelem kizárólag tőlem függ, van benne fejlődési lehetőség, plusz jutalmak, utazások, nemzetközi lehetőségek, mentorprogram, és ami a legjobb, hogy nem igényelt anyagi befektetést.

Ha pedig még nem találtad meg a megoldást, szívesen megmutatom, én mit csinálok!

 

Kíváncsi vagyok, hogy tetszett a poszt?

Te hogy látod az Y generációsok lehetőségeit?

 

Lépj velem kapcsolatba bármelyik közösségi oldalon:

Facebook: facebook.com/majerreka

Instagram:@reka.majer 

vagy a majer.reka@icloud.com e-mail címen!