Sziasztok, gondoltam ha már a pozitív jövőkép egy negatív világban a jelmondatom, kicsit írok arról, nekem mit jelent pozitívnak lenni.

Semmiképpen sem azt ami ma már a csapból is folyik, hogy legyünk pozitívak, hogy mindennek nézzük a jó oldalát, hogy minden rosszban van valami jó és próbáljuk azt megtalálni. Ettől megmondom őszintén a hideg kiráz. 

Mi ezzel a baj?

Az, hogy nem lehet megvalósítani.

Csak felesleges rossz érzést okoz, hogy benne vagyok egy rossz helyzetben, vagy történik velem valami rossz dolog, próbálom a pozitív oldalát keresni, persze nem megy, és még azt is érzem, hogy béna vagyok, mert nem tudok pozitív lenni. Amúgy is óriási problémának érzem, hogy a világ tele van álpozitív emberekkel, akik eljátszák, hogy minden rendben van, hogy minden ok körülöttük, hogy minden nehézség, és rossz dolog, a legjobb ami történhet velük, mert mindenben megtalálják a pozitív oldalt és tanulási, fejlődési lehetőségnek fogják fel. 

Na persze. Számomra az nem más mint saját magunk átverése, és a negatív érzések elfojtása. Az élet nem csupa jó dolgokról szól, van benne fájdalom, kudarc, bánat, kétségbeesés és még hosszasan sorolhatnám, amiket ugyanúgy meg kell élni, mint az örömöket és jó dolgokat. És persze utólag lehet tanulni és fejlődni minden megoldott probléma után. 

A poszttraumatikus növekedés egy létező jelenség, és nem csak katasztrófák vagy halálos betegségek esetén következhet be, hanem egy nehéz élethelyzet, krízis vagy fájdalom után is, de az a rossz megélésével indul. 

Na de nem akarok nagyon elkanyarodni.

Nekem a pozitivitás azt jelenti, hogy arra gondolok és azzal foglalkozom ami van, nem azzal ami nincs. Gondolj bele, sajnos a legtöbb ember mindig azzal foglalkozik ami nincs. Csakhogy ezzel nem lehet mit kezdeni. Ha azzal foglalkozom ami van, az lehet jó vagy rossz, de azzal lehet valamit kezdeni, azon tudok változtatni, arra lehet stratégiát kidolgozni. A magyar társadalom sajnos amúgy is fertőzött ezzel, óriási különbség ez a keleti társadalmakhoz képest. Hányszor hallottad mát te is, hogy miért nincs nagyobb  házam, miért nincs jobb munkám, miért nem vagyok vékonyabb és hosszasan sorolhatnám ezeket a mondatokat. A legtöbb esetben azonban cselekvés sosem követi a szavakat.

És ennek ott van igazán jelentősége, hogy mit mondok magamnak a gondolataimban és szavaimban. Hiszen az emberi elme úgy működik, hogy az üzenetek negatív tartalmát nem tudja felfogni, csak magát az üzenetet. Ha pl most azt mondom, hogy ne gondolj egy nagy lila elefántra, biztos, hogy eszedbe jut. Ugye? 

És a gondolataim szabják meg, hogy az agyam milyen ingereket enged át. Hiszen a minden pillanatban millió és millió inger vesz minket körbe, amiből az agy megszűri, hogy mit enged át, mi kerül feldolgozásra. Ha mindig arra gondolok tehát, hogy mi ne legyen, akkor mivel csak az üzenet tartalom marad meg, egyre közelebb kerülök ahhoz amitől távolodni szeretnék. (nehogy kirúgjanak, nehogy szakítson velem, nehogy beteg legyek, nehogy valami rossz dolog történjen) Aztán persze megtörténik amit nem akartunk, és mondjuk majd magunknak, hogy milyen szerencsétlenek vagyunk, és bevonzottuk a rossz dolgokat, és nekünk amúgy sem jön össze semmi, mintegy megerősítve a korábbi gondolkodást, ami aztán fent is fogja ezt tartani. És még mondják, hogy a pszichológia nem logikus. :-)

Próbáljátok ki figyelni magatokat, hányszor van olyan gondolatotok, vagy mondatotok, ami negatív módon van megfogalmazva.

Sőt ha van kedvetek jegyzeteljétek le és alakítsátok át.

Ez az apró kis változás óriási erővel bír, nem is gondolná az ember, hogy meg tudja változtatni a mindennapokat. Mondok egy hétköznapi példát erre: amikor mész a kocsival, és közeledsz a lámpához, mit mondasz, ne legyen piros vagy maradjon zöld? Ugye milyen érdekes :-)

Ti hogy álltok a pozitív gondolkodással? 

Kíváncsi vagyok kipróbáljátok-e? 

Réka