Pozitív jövőkép egy negatív világban

18 trükk, amivel a hipermarketek befolyásolnak

Trolleyology az alapoktól

2018. június 27. - laczko.majer.reka

Én azok közé a nők közé tartozom, akik utálnak vásárolni. Nem bírom a tömeget, hogy télen melegem van, nyáron meg fázom. Egy csomót kell kocsikáznom a nagyobb bevásárló központokig, alig tudok leparkolni. Utána egy csomót gyalogolok, keresek kosarat, ami legtöbbször megkérdőjelezhető higiéniai állapotban van. Mindig minden át van rendezve, ezért kétségbeesetten bolyongok a sorok között. Az eladók pedig unottan imitálják a munkavégzést, és kerülik, hogy szemkontaktusba kerülj velük, mert még a végén kérdezel valamit. Próbálok sietni, de sosem sikerül hamar végeznem, és így fáradtan és kimerülten keresem a sort a pénztárnál, ahol nem kell majd hosszasan állnom, de ez még sosem jött össze. Ráadásul alig pár dologért mentem be és tele a kosaram. Aztán a pénztárnál, már mindenki ideges, hátulról tolnak, hogy haladjak, miközben fürkészik, hogy én miket és mennyiért vettem. Majd pakolás, vagy kosártolás a kocsiig, persze sosincs elég szatyor, kosár, táska. Kosarat vissza. Újabb autóút hazáig. és otthon a kipakolás. És ha mindehhez 1-2 gyerek, vagy netán férj társul, akkor az maga a rémálom.

peter-bond-510614-unsplash.jpg

Azonban a napokban betévelyedtem egy hipermarketbe. Egy barkácsáruházban volt dolgom, ami mellett éppen ott volt a hiper, gondoltam beszaladok, gyorsan megveszem amire szükségem van. Meg kell mondjam nem sok minden változott. Ugyanolyan kétségbeesetten bolyongtam a sorok közt, kerestem amit venni szeretnék, majd ácsorogtam a pénztárnál stb, és közben elkezdtem figyelni, mivel időm volt bőven, hogy milyen trükköket vetnek be a vevők megvezetésére. És mivel amúgy a befolyásolás pszichológiája volt az egyik kedvenc témám az egyetemen, összeszedtem, hogy mire érdemes figyelni, ha nem akarsz besétálni a csúnya környezetpszichológusok csapdájába :-)

Elképesztő tudományos munka áll e mögött. Az ezzel foglalkozó pszichológus kutatók pontosan tudják, hogy a vevők, hogyan mozognak, mire figyelnek, mi alapján vásárolnak, mi kelti fel az érdeklődésüket. Ez egészen a szemmozgások tanulmányozásától, az illatokra való reakciókon át, az energiaszintek figyelésén keresztül, a kognitív disszonanciáig terjed. Megfigyelik például nyomkövetőkkel, hogy milyen irányba tolják az emberek a kosarakat, hol mennyi időt töltenek, melyik pontokon kezdenek fáradni stb. A cél mindig az, hogy a tudatos fogyasztók helyett impulzusvásárlókat kreáljanak.

Hagyd a cetlit, amit otthon írtál, és engedd el magad, majd ők megmondják, hogy mit és mennyit vásárolj.

Ennek külön neve is van: trolleyology, buyology, mely a környezetpszichológia egy speciális területe.

De most itt az ideje, hogy lerántsuk a leplet!

  1. Az egyik legismertebb és leggyakrabban használt elem az isteni illat. Ez általában a frissen sült kenyér massimo-miti-540633-unsplash.jpgillata. Ki ne kapna kedvet beleharapni a friss meleg, ropogós kenyérbe, és persze ehhez azonnal társul egy csomó másik étel, amit tudnánk hozzá enni, és rögtön éhesek leszünk. Ezért egyrészt többet fogunk vásárolni, másrészt próbálunk majd jobban sietni, ami hat a tudatosság ellen, és elősegíti az impulzivitást. 
  2. A termékek elrendezése egy képzeltbeli háromszög köré csoportosul. Szemmagasságba, a háromszög közepén vannak a legnagyobb haszonkulccsal árult termékek, mert természetes módon ide irányul a tekintetünk. Igaz ez a gyermekek számára vonzó termékeke esetében is, csak ott a gyermek méreteket veszik alapul. Általában alulra kerülnek a gazdaságosabb termékek, hogy azért le kelljen hajolni, ha meg akarod venni, felülre pedig, amelyek kevesebb haszonkulccsal vannak.
  3. A saját márkás termékek használata, ma már a legtöbb áruház esetében természetes, azonban sokan nem tudják, hogy csak a csomagolás más, mint más termékek estében. Érdemes megnézni például a tartós tejeket, hogy szinte az összes esetében 1-2 gyártóról beszélhetünk, csak éppen más a csomagolás és az ár. A mögötte álló elmélet, hogy hűséges leszel az áruházhoz, ezért a saját márkát veszed, viszont mivel azt alacsonyabb áron tudod megvenni, mint ugyanazt a terméket más csomagolással, többet fogsz belőle venni.
  4. Az árképzésnél a legtöbb esetben 90 vagy 99 a vége, mivel így azt az érzetet kelti, hogy olcsóbb, ha pl. 1990 akkor úgy veszed, hogy 2000 alatt van.  
  5. A fényeknek nagy szerepük van az eltöltött idő tekintetében. A legtöbb hipernek nincsenek ablakai, hogy ne érzékeld az idő múlását, és minél jobban ki tudd zárni a külvilágot. Helyette egy olyan fényerősséget és színmélységet határoznak meg, amely a leginkább megszokható az emberi szemnek. 
  6. Hasonlóan működik a zene is. Olyan hangerejű és dallamú zenét tesznek be, ami se nem túl lassú, mert akkor energiát vesztenél, se nem túl dinamikus, mert akkor túlzottan felgyorsulnál. És a hangerő olyan hangosra van állítva, ami kellően elvonja a figyelmed, hogy ne maradjon másra kapacitás, csak a vásárlásra. De nem túl zajos, mert akkor nem éreznéd magad elég kellemesen.Az emberek a lassú zenére több pénzt költenek, klasszikus zene mellett pedig drágább termékeket vesznek.  
  7. A szupermarketek a rengeteg áruval egy óriási sokk az agynak. Kb. 40 perc után képtelenek vagyunk tovább tartani a kontrollt, túltelítődünk információval, és az érzelem alapú vásárlás került előtérbe, ami oda vezet, hogy az átlagos vásárlók a kosaruk közel 50%-t nem is akarták eredetileg megvenni.
  8. A kenyér és a tej elhelyezése mindig kulcsfontosságú, hiszen ezek a legalapvetőbbek. Éppen ezért ezeket úgy helyezik el, hogy minél több soron kelljen áthaladni, mire ezekhez eljut az ember, miközben találkozik rengeteg más termékkel és szuper ajánlattal.
  9. A friss gyümölcsök, zöldségek inkább közel vannak a bejárathoz, hogy belépéskor friss érzés támadjon fikri-rasyid-699015-unsplash.jpgbennünk, és ezek jobban néznek ki meleg fényben, míg a hús és a hal inkább hideg fény alatt tűnik frissnek ezért azt egy teljesen ellentétes helyre teszik.
  10. A termékelhelyezés másik fontos pontja, hogy a sorok végén legyenek a legnagyobb profitot hozó ajánlatok, ún akciók,hiszen ha a sorba nem is megyünk be, a sor vége előtt akkor is elmegyünk.
  11. A termékek elhelyezésénél arra is figyelnek, hogy azt a terméket amit inkább el szeretnének adni, mert pl nagyobb profitot hoz, olyan mellé tegyék, ami drágább, így vonzóbb lesz a vevők előtt.
  12. A berendezéssel kapcsolatos trükk még az átrendezés, hogy újra és újra végig kelljen járni a sorokat, ha keressük amit venni szeretnénk.
  13. Különleges ajánlatok, 2-őt fizet 3-at kap, akció stb. A legtöbb esetben olyan mértékű impulzusvásárlást okoz, amelynek igen tudatos figyelem kell, hogy ellen tudjunk állni. De mindenkit megnyugtatok, így sem járnak rosszul a kereskedők.
  14. Az egyik legprofitábilisabb rész a kasszapult. A várakozás alatt nem véletlen, hogy oda vannak téve a snackkek, csoki, rágók, magazinok. És persze maga a várakozás sem véletlen. Ezért nincs nyitva sohasem az összes kassza, bármilyen sokan is vannak, hiszen akkor nem lenne a sorban állás, ami az egyik legfrusztrálóbb része a vásárlásnak.
  15. Az emberek alapvető lustaságára számítanak, amikor összefóliázva árulnak termékeket, mert a legtöbben lusták, hogy kibontsák a zsugorokat, inkább egybe megveszik az egészet.
  16. A piros színű cetlikre, címkékre jobban felfigyelünk és feltételezzük, hogy valami óriási akcióval állunk szemben.
  17. A bevásárlókocsik nem véletlenül akkorák, hiszen azt váltják ki az emberből, hogy minél több dolgot vásároljon, illetve úgy tűnik benne az áru, hogy milyen kevés, még nyugodtan lehet folytatni a vásárlást.
  18. A járólapok mérete sem mindegy. A kisebb járólapok esetében a kocsik kerekei nagyobb zajt keltenek, így arra ösztönöznek minket, hogy lassabban haladjunk, így jobban szemünk elé kerülhetnek a termék. jomjakkapat-parrueng-460441-unsplash.jpg

 

Én ezt cseréltem le 9 éve az online bevásárlásra. Felmegyek a netre, bepakolok a kosárba, 2 nap múlva pedig (a lehetőleg jóképű és izmos) futárfiú egyenesen betesz mindent a konyhaasztalra. Legalább is így teszek a tartós cikkekkel, persze élelmiszert frissen vásárolok, de elsősorban a piacokat, és a kisebb boltokat részesítem előnyben. Megdöbbentő amikor azt mondja nekem valaki, hogy neki/nekik ez a családi program hétvégente, hogy elmennek 1-1 hiperbe és ott órákig tudnak nézelődni.

Én csupán ezzel a változtatással havi szinten több tízezer forintot takarítok meg!

Válts te is, ne hagyd, hogy megvezessenek! Ha pedig elakadsz az webshopok sűrűjében, keress!